A coachingban a jelenlétünkkel, személyiségünkkel dolgozunk. Így van ez a táncban is, csak éppen ott ezt testtudatnak nevezzük. Aktívan versenyző táncosként ezt a témakört igen behatóan volt alkalmam megismerni, kitapasztalni és alkalmazni, majd miután más versenyzőket kezdtem el megfigyelni, más táncosokkal kezdtem el foglalkozni, egyre több hasonlóságot véltem felfedezni a mindennapi és az üzleti életben egyaránt, ami mind ehhez a „dologhoz” köthető. Nevezhetjük ezt jelenlétnek, aurának, magabiztosságnak, testtudatnak, de valahogy mindegyikben ott van az a sokak által megfoghatatlannak tartott erő, eszköz, mely véleményem szerint igen is tanulható, fejleszthető és hasznos, hasznosítható.

Kicsit körbejárva a témát a pszichológiai értelmezésbe botlunk leginkább, hiszen a fejlődéspszichológia bőven taglalja a fejlődés, tanulás folyamán a testséma és testtudat kialakulását, a téma testi – lelki vonatkozásait.  Szintén előkerülő téma a testtudat, testséma változásai pl. balesetek kapcsán.

Nagyon érdekesnek találom a Pszichodinamikus Mozgás- és Táncterápia (PMT) megközelítését, mely hidat képez a pszichológiai megközelítés és a gyakorlati alkalmazás között. Ehhez kiragadnék egy idézetet egy doktori disszertációból, mely tökéletesen mutatja be a témát (Szili Katalin: Az érzet sorsa, Pécsi Tudományegyetem Pszichológiai Doktori Iskola, 2009):

„A testtudati munkát a PMT-ban elemi testi szintű önészlelő és önreflektív folyamatnak tartjuk. Ha a testtudatot definiálni szeretnénk a PMT értelmezési keretében, akkor az alábbi megfogalmazást tehetjük. A testtudat saját testünk állapotainak megfigyelési és nyomon követési képessége, egyrészt a globális háttérérzetek és a vitális affektusok szintjén, másrészt a modalitások differenciált dimenziójában. A testtudati munka sajátos figyelmi állapotba visz: ez a testtudati állapot (Merényi, 2009).

Testi érzeteinkre általában nem fordítunk kitüntetett figyelmet, inkább csak az erősebb változások, ingerek jutnak a tudatosodás küszöbén túl. Habár mindig jelen levő testi érzeteinket nem monitorozzuk, mégis, hangulatunkat alapvetően meghatározzák ezek a globális testi érzések. A testtudati munka során ezekre a különben nem figyelt érzetekre fókuszálunk, így megélésük önreflektív folyamattá válik. Az önmonitorozás során a testi érzeteinkhez kapcsolódó hangulati, érzelmi állapotok is megélhetőbbé és tudatosabbá válhatnak. Figyelmünk segít ezeknek az érzeteknek és a hozzá kapcsolódó érzelmeknek a differenciálásában. Az eredeti öntapasztaláshoz való hozzáférés olyan komplex élménnyé válik a mozgásterápia többi munkamódjával, tehát a kapcsolati és az alkotási dimenziókkal, mely személyes történetünk újraírását, szelfünk átstrukturálódását eredményezheti (Incze, Vermes, 2004; Vermes, 2006c). Ugyanakkor ez az önreflexió korlátozott: testiségünknek mindig maradnak öntudatlan dimenziói. „… ahogy a szem nem láthatja önmagát, a kard nem vághatja önmagát, a testi állapotainkkal egyek vagyunk, s csak részben tudatosíthatjuk ezeket. A testtudati munka lezárhatatlan utazás önmagunkba.” (Vermes, 2006c: 1.)

A testtudati munka „spontán tudatmódosulással jár, ami gazdag önészlelő- és kapcsolódási képességet szabadít fel a testi és érzelmi válaszkészség felerősödésével” (Merényi, 2007). Ez a sajátos figyelmi állapot egyfajta módosult tudatállapot, melyben előtérbe kerül a képi gondolkodás, megnő az érzelmi elérhetőség és finomodik a térérzékelés. Olyan ítéletmentes, kísérletező állapot, melyben önmagunk megfigyelése felébreszti a kíváncsiságot saját testünk lehetőségeire, a bennünk zajló folyamatokra. A saját test mozgása és érzékelése felett érzett elemi örömig juthatunk így el, melyet a saját testével, mozdulataival ismerkedő csecsemő érez (Merényi, 2004a).

Ez az intenzív figyelmi állapot a tudat teljességét szinte betölti (Merényi, 2007). A tudatállapot módosulása következtében az önindította mozgások nem akaratlagosak, nem a szokott módon szándékosak, tudatosak: inkább azt érzem, hogy mozdul a testem, amit tudatos énem mintegy „figyel”. Az instrukciók a test „szabad asszociációs” folyamatát mederben tartják. Az egyszerű és valós figyelmi fókusz mentén a konkrét testi változás megélése nem megkérdőjelezhető: pontosan érzékelem, hogy vagy állok vagy mozgok, hogy vagy érintkezik egy testrészem a földdel, vagy a levegő öleli körbe. A testtudati állapotra való képesség fokozatosan fejlődik ki a terápia során. Ennek a képességnek a megélése a későbbi munkát megalapozó fejlődési folyamat. A testtudati állapot élményei a bontakozó szelfélmények és a szelfmagszintű érzetek szintjén egzisztálnak, tehát a személyiség legalapvetőbb rétegébe visznek el.”

Amellett, hogy a fenti idézet pontosan leírja a fogalmakat, a szövegben vastagon kiemelt szavak teljesen coaching ízűek, coachingosan hangzanak. Kezd gyanús lenni a dolog, remélem.

A testtudatosság, annak talán legmagasabb szintű alkalmazása az előadóművészek, táncosok és sportolók között ismerhető fel. Ezt utána számos terület (politikusok, aktivisták, üzletemberek – a házaló ügynöktől az executive szintig) vette górcső alá, és igyekszik kiaknázni, alkalmazni. Tehát minden bizonnyal van itt valami, ami érdekessé teszi ezt sokak számára.

Mivel a coachingban emberekkel, és nem tudományos alanyokkal foglalkozunk, nézzük meg arról az oldalról, mit is jelent, miként is érzékelhető a testtudat. Van, aki határozott, jó megjelenésű, jó fellépésű, magabiztosságot sugárzó. Van, aki visszahúzódó, ideges benyomást keltő, határozatlan, önbizalomhiányos. És vagyunk sokan, akik ezeket napi szinten váltogatjuk, kerülünk egyikből a másikba, néha pillanatok leforgása alatt. A fentiekből már tudjuk, hogy hangulatunk, közérzetünk, idegállapotunk kihat testünkre, és meglátszik rajta. Semmi gond ezzel, hiszen emberből vagyunk.

De vajon azok, akik a testtudat jó oldalán állnak, akiknek ez megy, megadatott stb., azok szimplán szerencsések, vagy netán tudnak valamit, amit mások nem? Lehet jól fellépni, magabiztosságot sugározni? Nyilván lehet, és sokan tréningezik, coacholják is ezeket.

De nem mennék ennyire messzire, hanem megvizsgálnám a tánc oldaláról a dolgot, előre mutatva a testtudat, mint coach kompetencia fejlesztésének irányába.

Még az aktívan, évek óta, hatalmas rutinnal versenyző társastáncosok között is elhangzik a mondat: „Az egyiknek sikerül, a másiknak nem…” Illetve némelyeknek megadatott az a kisugárzás, szépség, az ún. ’Champion Look’, amitől jobban tudnak érvényesülni, mint a többiek. Roppant érdekes, hogy a kommunikáció egyik legkifinomultabb eszközét már-már hivatásul választó, abba rengeteg időt és energiát befektető táncosok, akik számtalan edzést, órát töltenek el azzal, hogy el- ill. előadják magukat, tudatosan használják testüket a mozgásban, még mindig ki tudják/merik jelenteni a fenti mondatokat. Pedig egyszerűen maga az a bizonyos „elemi testi szintű önészlelő és önreflektív folyamat, saját testünk állapotainak megfigyelési és nyomon követési képessége” hibádzik…

Más sportban versenyzők között is ismert a tény, hogy a verseny, a küzdelem a pálya, pást, szőnyeg szélétől 5 méterre kezdődik. Hogy bizonyos estekben már akkor eldől a verseny, amikor még csak nekikészülődünk. Sok kudarcnak pedig az az oka, hogy „szétestem”, valami elromlott, nem úgy jött össze…

Ezek után nem meglepő, hogy ha a testükkel bánni kevésbé tudó, egyszerű halandók itt még inkább nehézségekbe ütköznek.

Ha megnézzük, hogy mitől sikerül valakinek, vagy valaki mitől határozott, megnyerő, győztes, jó kisugárzású, akkor nyilván sok-sok paramétert figyelembe vehetünk, és itt szembemennék a kiadott feladattal, miszerint minél jobban szűkítsük le azt a bizonyos kompetenciát. De nem teszem ezt, hiszen mindennek van egy közös eredője, ami az általunk másokban keltett benyomás, és ennek az alapja nem más, mint a saját, tudatosított, felismert testtudatunk.

Versenyzők esetében ezt a versenyzői hozzáállásnak, fellépésnek nevezzük. Táncban ezt pont ugyanolyan eszközökkel ismerjük, ismertetjük fel, tanuljuk, gyakoroltatjuk, mint a terápiában, és miért ne a coachingban: önreflexió, vizualizáció, önkontroll, autogén tréning. Ennek eredményeképp amellett, hogy például a táncos érzi, észleli a többiek jelenlétét és mozgását, és megtalálja közöttük a helyet, az utat (floorcraft), azt is észreveszi, hogy ha változások lépnek fel benne, a páron belül (balance-vesztés, gyengülés, önbizalom megingása, közös kapcsolat megbomlása, koncentrációzavar). Erre aztán azonnal reagálni tud, megelőzve ezzel egy láncreakciót, lefelé mutató spirált, ami nagyon jól maga alá tudja temetni az embert. Az a versenyző, aki megtanulja használni a testtudatát (ami messze túlmutat a felismerésen és a megértésen), az olyan autóban ül, aminek ő maga tartja kezében a kormányát, és irányítja arra, amerre ő akar menni, nem pedig ide-oda furikázik, vagy egy taxiban ül és fuvarozzák valahová.

Megint coaching ízű szavak. Tehát miért is fontosak ezek – és most maradjunk önmagunk, coachok, és csak a saját szemszögünkből nézzük ezt meg, hagyjuk a cocheekat pihenni.

Nulladik találkozó, megyünk az üzletért. Abban, hogy jó benyomással, bizalommal induljunk, és nagyobb biztonsággal minket válasszanak ez alapvető fontosságú. Hogy tudjuk, értsük milyen benyomást keltünk, miként reagálnak ránk, hogyan idomuljunk, változtassunk. Maga a coaching munkafolyamat során szintén éreznünk kell a magunk változásait, tudatunk és testünk jeleit, melyeket a partner is észlel, érez, lereagál, és hát mi őérte vagyunk ott, neki kell támogatást nyújtani, nem rólunk szól a játék. Visszajelzések adásakor, összegzésben, visszatükrözésben sokkal hatékonyabban tudunk közreműködni, és nem szalad el velünk a ló. Mert amellett, hogy minden létező és feltételezett érzékszervünkkel a coacheenkra összpontosítunk, nagyon fontos, hogy magunkat is sikerüljön kordában tartani, mert e nélkül nehezen tartható fenn a folyamat.

És mit tehetünk testtudatunkért, önmagunkért? Önreflexió, de jó sok! Nemcsak azt kell megfigyelni, mi hogyan hat valakire, ránk mi hogyan hat, hanem azt is, hogy mi hogyan hatunk másokra és önmagunkra. Színjátszás, nemcsak gyakorlatban és aktívan, hanem annak nézése, tanulmányozása, értelmezése. És természetesen a sport, mozgás. Ezek sokak számára nem feltétlenül mindennapi alaphelyzetek, inkább komfortzónából kimozdulások – amit már ismerünk, milyen jól hatnak, amikor nézőpontot akarunk váltani, váltatni. És azt pedig csak megemlíteném, hogy a sajátélmény megszerzése mennyire fontos, hogy majd a coacheenknak is tudjunk ebben segítségére lenni. Nyilván szerény véleményem szerint a tánc a legjobb minderre, de akinek ez nem volt eddig kenyere, annak ettől pláne nem lesz, és nem is kell erőltetni, nélküle is nagyon jól fejleszthető.

Természetesen tudom, nem én találom most fel a spanyolviaszt, és vannak coachok, akik már kifejezetten a testtudat coachingjával, a testtudat tudatosításának témakörével foglalkoznak. De ezt feszegetik a stílus coachok is.

Tapasztalataim alapján, melyeket táncban, repülésben és felsővezetői tanácsadói irodában való munkám során szereztem, mindinkább bizonyossá válik bennem, hogy sokaknak van még mit tanulniuk, tudatosítaniuk testünk terén, némely interjú kész esettanulmánnyal ér fel, de jó tapasztalat volt az Olimpia és egynémely táncverseny is. És ha már mi szeretnénk a fejlesztés, támogatás Netovábbja, Alfája és Omegája lenni, akkor tegyük ezt testtudatosan.

Csetneki Csaba

altCsetneki Csaba vagyok, VersenyCoach. Az élet versenyében vezetni vágyóknak nyújtok támogatást az önérvényesítésben, változtatni akarásban, céljaik eredményes elérésében. Mérnöki és tanári diplomám megszerzése után éveket töltöttem szolgálatban a Malévnél, és ezzel párhuzamosan egy felsővezetői tanácsadó cégnél, valamint hosszú és sikeres versenytáncos pálya áll mögöttem. A lehetetlen lehetővé tétele, a nyitottság, az új nézőpont, az akadályok leküzdése, a közös munka és a kitartás énem részévé vált. Évek óta foglalkozom sport mentál tréninggel, coachinggal, valamint jelenleg business coach diplomámat szerzem a BKF-en. A tanácsadói és a szolgáltatói szférában megszerzett tapasztalatom, emberismeretem, tanulási és fejlődési vágyam, illetve versenyzői múltamból adódó kvalitásaim egy általam mélyen hitt és vallott filozófiában fogalmazható meg: Nem az számít az életben, hogy megtaláljuk, hanem az, hogy megteremtsük magunkat!